Kis kihagyás után...

Kisebb (nagyobb) kihagyás után, újra "tollat ragadok". No nem a sütésben sikerült ennyi ideig ülni a babérjaimon, csupán az írás maradt el. 

Volt egyszer egy Valentin-nap...ajjaj, valóban, egy hónap késésben vagyok. Tehát, Valentin-nap. Eme ünnep szegény kis hazánkban sokszor olyan érzést kelt az emberekben, hogy az amerikaiaktól sikerült ismét valami nagyon fontos, nagyon nemzeti dolgot átvennünk, amikor is kötelességünk a párunknak kimutatni, mennyire szeretjük valami röhejes lufival, drága csokival, etc. Ugyan a Szerelmesek ünnepe régmúltba tekint vissza, mégis nálunk sokan felháborodva fogadják, hisz a szerelmet nem csak egy, a mások által elvárt napon kell kimutatnunk, hanem az év minden napján. Ezért mosolyogtam meg én is azt a fiatal (18?...lol) fiúcskát, aki az Árkádban kószált messziről is világító, hatalmas I love You lufival és csokorral, hiszen, azt a pénzt valami sokkal értelmesebbre is költhette volna.

Tehát, mivel mi az együtt töltött időt sokkal fontosabbnak tartjuk és igyekszünk mindig éreztetni a másikkal, mennyire szeretjük, úgy gondoltam, mégis összekötöm a kellemest a hasznossal, mivel épp túrógombócot készültem főzni és azért mégiscsak szerettem volna valami szíves sütit készíteni, egy egyszerű tájétel kerekedett Valentin-napra:

Túrós szívek

Hozzávalók:

10 dkg Graham-liszt, csipet só, 10 dkg vaj/margarin, 10 dkg túró, 1 tojás a kenéshez, tetszőleges lekvár

A lisztet jól összedolgozzuk a puha vajjal, sóval, összemorzsolt túróval. Lefóliázva hűtőben pihentetjük 1 órát, majd lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtva teli és lyukas szíveket szaggatunk. A karácsonyi linzer összeragasztásához képest a különbség a következő: a kiszaggatott formákat nem külön sütjük, majd ragasztjuk össze lekvárral, hanem a felvert tojással megkenünk egy telit, rá egy üres szív, tetejét is megkenjük, majd így sütjük kb 20 percig. Ezt követően a kihűlt szíveknek csak a közepén keletkezett kis lukat töltjük meg lekvárral. Első ránézésre kevésnek véltem, hiszen a karácsonyi sütiben pont az a jó, hogy a lekvár felpuhítja a sütit, de bőven elég volt bele. SŐT, mivel nagymamám, akinek elég szűk skálán mozog az étkezési hajlandósága és a rozskenyér már feketének minősül nála, még neki is hihetetlenül ízlett és repetát kért, úgy gondolom, nem is olyan rossz kis recept ez ;)

(Kicsit túlexponáltam, mese nincs muszáj fényképezési leckét vennem Lindától:) )